A napokban megjelent OECD kiadvány szerint az internethasználatot is tartalmazó mobil okostelefon tarifák tekintetében Magyarország a legdrágábbak között szerepel az OECD országok rangsorában. Mielőtt a kiadványban szereplő eredményeket látva elhamarkodott megállapításokat tennénk, az elemzés módszertanának áttekintése után arra következtetésre jutunk, hogy az OECD által alkalmazott módszertan számos sebből vérzik és a helyzet magyar szempontból valószínűleg mégsem annyira rossz.

A mobilinternet szolgáltatás a mobilpiac legfiatalabb, ugyanakkor a legdinamikusabban fejlődő szegmense. Érthető ezért, hogy a közvélemény és az iparági szakértők is kiemelt érdeklődést mutatnak a mobilinternettel kapcsolatos hírek iránt. A mobilinternetre vonatkozóan nemzetközi szervezetek ezidáig nem publikáltak ár-összehasonlításokat. Az OECD napokban megjelent kiadványa (Communications Outlook 2013) az első kísérletet erre.

A kiadvány okostelefon tarifákkal foglalkozó részét vizsgálva, első látásra meglehetősen sötét képet kapunk a magyar árak helyzetéről. Az öt vizsgált fogyasztói kosár ára tekintetében a magyar árak minden esetben az OECD 34 országából a hat legdrágább között szerepelnek. Ha az OECD országok közül a 21 uniós tagországot vizsgáljuk, akkor a helyzet még rosszabbnak tűnik, hiszen három kosár esetében esetben a legdrágább, két esetben a harmadik legdrágább a magyar okostelefon-használat.

Számos korábbi bejegyzésben (pl. itt vagy itt), illetve tanulmányban, már óvtuk az olvasót attól, hogy az eredményekről elhamarkodott ítéletet alkosson, anélkül, hogy az ár-összehasonlítás módszertani hátterét ismerné és átlátná. Az összehasonlítás bonyolult, s még az is lehet, hogy az eredmény köszönő viszonyban sincs a piaci tapasztalatokkal.

Mennyi? - Mi mennyi?

Amit először mindenképpen meg kell vizsgálni, az az, hogy az összehasonlítás nominális árfolyamon, vagy vásárlóerőparitáson (PPP-n) történt-e. Ahogy azt korábban már bemutattuk, a PPP-n történő összehasonlításban jellemzően a kevésbé fejlett országok árai és így a magyar árak is jóval magasabbnak tűnnek a fejlettebb országok áraihoz képest. Az OECD kiadvány főszövege az árakat vásárlóerőparitáson (USD PPP) hasonlítja össze, de a melléklet táblázataiban szerepelnek a nominális árfolyamon történő összehasonlítások eredményei is. Ha utóbbit nézzük, akkor a magyar okostelefon-használat költsége már jóval kedvezőbb képet mutat, a magyar tarifák a vizsgált esetek többségében már a középmezőnyben helyezkednek el mind az OECD, mind pedig az OECD tag uniós országok rangsorában. Két fogyasztói kosárnál azonban az összehasonlítás szerint a magyar árak még nominális árfolyamon számítva is magasak.       

Magyar okostelefon tarifák pozíciója az OECD országok rangsorában a különböző fogyasztói kosarak esetében (1=legdrágább)

Forrás: OECD, Communications Outlook 2013 alapján 

Másodszor, érdemes megvizsgálni, hogy az ár-összehasonlítás alapját képező fogyasztói kosaraknak milyen az összetétele, egyáltalán van-e értelme, relevanciája az adott fogyasztói kosár vizsgálatának a magyar vagy más európai piacok vonatkozásában?

A fogyasztói kosár alapú ár-összehasonlítások kritikus pontja a vizsgált kosár összetételének az meghatározása. A cél az, hogy a kosarak lehetőleg a fogyasztók jellemző, nagy csoportjainak a tényleges fogyasztási szerkezetét tükrözzék. Ez cseppet sem könnyű, ha az egyes országokban igen eltérő a jellemző fogyasztási szerkezet. A módszertan ismeretében korábban már megmutattuk, hogy az OECD mobil hang és SMS fogyasztást tartalmazó fogyasztói kosarai e célnak nem felelnek meg: az OECD kosarak az európai országok nagyobb részében jellemző fogyasztási szerkezet szempontjából irreálisan magas SMS használatot feltételeznek. Az európai mobil piacok kétharmadában például az átlagos havi SMS használat 50 alatt van (nálunk ez az érték alig haladja meg a 10-et), a kisfogyasztókat reprezentálni hivatott OECD kosár ezzel szemben havi 100 SMS elküldését feltételezi.

A mobil hang és SMS tarifákra vonatkozó OECD kosarak problémája átöröklődött az okostelefon-használati költségek összehasonlításakor is, hisz ez ugyanezekre a gyakorlati szempontból kevéssé releváns kosarakra épít a módszertan, kiegészítve az egyes kosarakat különböző mértékű adat használattal. Sőt, a magas SMS fogyasztás feltételezése ez esetben még inkább irreális, hisz a mobilinternet használata sok esetben helyettesítheti az SMS használatot (pl. e-mail, chat), így feltételezhető, hogy az egyébként hasonló jellemzőkkel bíró fogyasztók közül a mobilinternetet használók még kevesebb SMS-t küldenek, mint a mobilnetet nem használók.

Az okostelefon tarifák összehasonlítását célzó eredmények ezért torzak lesznek és az eredeti cél helyett sok esetben azt tükrözik, hogy hol drágább vagy olcsóbb az SMS. A magyar szempontból és még számos európai ország szempontjából extrémnek tekinthető fogyasztást feltételező kosarak használatával természetesen ki lehet mutatni, hogy néhány rendkívülinek számító fogyasztó számára mekkora az ár az egyes országokban.  A kérdés, csak az, hogy mi ennek a relevanciája a tipikus felhasználók költségei szempontjából. Csak a mobilszolgáltatók tudnák megmondani, hogy van-e egyáltalán, s ha igen hány olyan fogyasztójuk, aki havonta közel 1800 percet beszél, 350 SMS-t küld és még egy 2GB-os internethasználatra is előfizet egy lakossági tarifacsomagban. Az OECD összehasonlítás ugyan korrekten megmutatja, hogy ennek a fogyasztói kosárnak az ára Magyarországon igen magas, még nominál árfolyamon történő összehasonlításban is, azonban e kosárnak a marginális jelentősége miatt komolyabban nem aggódnánk, ha egyébként a nagyobb fogyasztói szegmensek számára nyújtott tarifacsomagok relatív ára nem mutat hasonló képet.

Mégis mennyi?

Ha a hívások számából indulunk ki, akkor az OECD 30, illetve 100 hívást (50 illetve 188 percet) tartalmazó fogyasztói kosarai lehetnek leginkább relevánsak, hiszen ezekhez viszonylag közel eshet nagyszámú lakossági fogyasztó jellemző hívásmennyisége (az üzleti fogyasztókat is figyelembe vevő havi átlagos hívásmennyiség Magyarországon 145 körül van, ami szinte egybeesik az európai átlaggal). Az OECD kosarak közöl három is kapcsolódik e hívásmennyiségekhez, különböző mértékű internethasználattal egészítve ki a hívást és SMS-t tartalmazó kosarakat.  Az összehasonlítás mindhárom kosárra vonatkozóan azt mutatja, hogy nominál árfolyamon a magyar árak az OECD, illetve az európai középmezőnyben helyezkednek el.

 „Kisfogyasztói” kosár (30 hívás +100 SMS +100 MB) árak nominál USD árfolyamon (USD)

Forrás: OECD, Communications Outlook 2013 alapján 

Egy magyar lakossági kisfogyasztó az OECD átlagánál valamivel olcsóbban tudja megvenni a kosarat, még úgy is, ha kifizeti az irreális számú havi 100 SMS árát. Ráadásul az összehasonlításban figyelembe vett Telenor ajánlat a kosárban definiált 100 Mb-os forgalom helyett 250 MB-ot és korlátlan Facebook használatot tesz lehetővé.

„Közepes fogyasztói” kosár II. árak (100 hívás +140 SMS + 2 GB) nominál USD árfolyamon (USD)

Forrás: OECD, Communications Outlook 2013 alapján 

Szintén nem tűnik rossznak, annak a magyar lakossági fogyasztónak a helyzete sem, akinek a havi 100 hívás mellett már igen komoly mobil internetezési igényei vannak, havonta 2GB adatforgalomra van szüksége. A kosarat ő is az OECD átlaghoz közeli áron tudja beszerezni itthon. Az OECD kiadványban szereplő információk szerint ráadásul az itt figyelembe vett T-Mobile tarifacsomag, ami egyébként az átlagos magyar fogyasztáshoz képest meglehetősen sok, havi 25 db SMS-t tartalmaz, közel 25%-kal olcsóbb lenne, ha a fogyasztónak nem kellene további 115 db SMS-t kifizetnie, hogy megfeleljen a kosárban szereplő értékeknek. Hasonló a helyzet a másik „közepes” fogyasztói kosár esetén, amikor a fogyasztó csak havi 500 MB internetforgalomra tart igényt. A magyar ár ez esetben is valamivel az átlag alatt, a középmezőnyben helyezkedik el. A kosár árának igen jelentős része ez esetben is az SMS-hez kapcsolódik.

A közölt adatok alapján nem lehet megmondani, hogy az eredmények pontosan hogyan alakulnának, ha a kosarak reálisabb (azaz jelentősen alacsonyabb) SMS használattal számolnának, az azonban elég valószínű, hogy a magyar pozíció akár jelentősen is javulna. 

Hát ez nem sok…

Az OECD kosarak legnagyobb problémája az, hogy az irreálisan magas SMS számok miatt igazából egyet sem találunk köztük, ami tipikus fogyasztói szegmensekre jellemző fogyasztási szerkezethez jól illeszkedne.  Ez ráadásul nem csak a magyar piac, hanem számos más európai piac vonatkozásában is igaz. Az okostelefon tarifákra vonatkozó OECD ár-összehasonlításból ezért az általános magyar árak relatív szintjére vonatkozóan komolyabb következtetések nem vonhatóak le. Az OECD által publikált eredmények inkább csak olyan érdekes összevetésként értékelhetők, ami megmutatja, hogy a fogyasztók marginális szegmensei – elsősorban az extrém SMS használó fogyasztók – számára nemzetközi összehasonlításban mennyire drága az okostelefon használata.