Az Európai Bíróság legyőzte az angol futballüzlet játékosait: nemrégiben meghozott döntése következtében a közvetítési jogok földrajzi kizárólagosságára alapuló értékesítés idejének valószínűleg leáldozott.
Karen Murphy hat évvel ezelőtt Red White and Blue nevű portsmouth-i kocsmájában előfizetett egy görögországi műholdas szolgáltatásra. A látszólag értelmetlen lépés mögött az a felismerés állt, hogy az angol labdarúgó bajnokság, a Premiere League Európa-szerte népszerű, mindenhol láthatóak a mérkőzések, és ily módon az elérés jóformán bármelyik ország szolgáltatójától megvásárolható.
Murphy egy olcsó görög műholdas szolgáltatót választott, megrendelte a dekódert és onnantól kezdve kocsmája vendégei ezen keresztül nézhették a bajnoki mérkőzéseket, szemben a brit BSkyB méregdrága szolgáltatásával. Akkor még nem is sejtette, hogy ezzel a lépésével bekerülhet a labdarúgás történelemkönyvébe.
A brit törvények értelmében 2006-ban meg is kapta ezért a 8 ezer fontos (kb. 2,8 millió forint) büntetését, és miután a fellebbezések sem jártak sikerrel (2007 decemberében a Legfelsőbb Bíróság is elutasította), az Európai Bírósághoz fordult. Ami ezután történt, rémálom a futballüzletben érdekeltek számára: az október elején meghozott ítélet szerint a Premiere League nem értékesíthet exkluzív közvetítési jogokat, amennyiben ez a dekóderek behozatalának tilalmával is együtt jár.
A Premiere League a bíróság előtt azzal védekezett, hogy szellemi tulajdon védelméről van szó, és a jogtulajdonosok ellenszolgáltatáshoz való joga igazolja a külföldi szolgáltatók dekódereinek behozatali tilalmát. Az Európai Bíróság ezt az érvelést nem fogadta el, arra hivatkozva, hogy:
- a labdarúgásra nem vonatkozik a szellemi tulajdonjogok érvényesítéséről szóló direktíva;
- a dekóderek behozatalának tilalma túlmegy azon, ami a jogtulajdonosok ellenszolgáltatáshoz való jogához szükséges;
- a jogok árának megállapításakor tekintettel kell lenni a közönség nagyságára a sugárzás országában és más országokban, de ez nem igazolja a szolgáltatások nyújtásának korlátozását;
- a földrajzi exkluzivitásért fizetett extra díj túlmegy az ellenszolgáltatáshoz való jogon, ez árkülönbségekhez és a hazai piac elkülönítéséhez vezet, ami nem egyeztethető össze a belső piaccal.
Ahogy a kilencvenes években a Bosman-ügy forradalmasította az európai futballt azzal, hogy az Európai Bíróság kimondta a játékosok szabad áramlásának jogát, illetve tiltotta az idegenlégiósok számának csapaton belüli korlátozását, úgy most a közvetítések helyzetét rajzolhatják át.
Eddig a közvetítési jogok árában jól érvényesültek az országok közötti különbségek, például az angol labdarúgó bajnokság piaci értéke értelemszerűen sokkal magasabb volt az Egyesült Királyságban, mint Görögországban vagy éppen Magyarországon. Ez nem csupán gazdasági, hanem kulturális kérdés is: míg Angliában az angol foci nemzeti ügy és széles rétegeket vonz, addig más országokban csak az elvakult sportkedvelők nézik az angol klubcsapatok mérkőzéseit.
A 2010-2013 időszakban a 3,4 milliárd font értékű Premiere League jogokból 2 milliárd font az Egyesült Királyságból származott és mindössze 350 millió font bevétel jött a kontinentális országokból (a többi bevétel Európán kívül keletkezett). Nem elképzelhetetlen, hogy a döntés következtében a Premiere League feladja a kontinentális piacot, ezzel védve a kiemelt jelentőségű hazai bevételeket.
A döntés hatása a sportközvetítések piacán földindulásszerű változásokat okozhat. Nemcsak a Premiere League mérkőzések, de más sportesemények esetén is fennáll a lehetőség, hogy a jogtulajdonosok csak a legértékesebb piacaikon értékesítik a közvetítési jogokat és nem veszélyeztetik a bevételeiket azzal, hogy más országok szolgáltatóinál is elérhetővé teszik ugyanazt a tartalmat, jóval alacsonyabb áron.
Könnyen előfordulhat például, hogy Magyarországon, ahol évek óta láthatók az angol, spanyol, német vagy éppen olasz labdarúgó mérkőzések, a jogtulajdonosok nem fogják a továbbiakban értékesíteni a jogokat. Ebben az esetben ugyanis fennállna a veszély, hogy nemcsak a magyar nézők néznék a meccseket, hanem valamelyik műholdas szolgáltatásra előfizetve az angol, spanyol, német vagy olasz nézők is ezzel helyettesítenék a sokkal drágább hazai szolgáltatást. Ráadásul ugyanezen logika alapján a döntés hatással lehet a filmek vagy show-műsorok piacára is.
Fontos megemlíteni, hogy az Európai Bíróság ítélete csak a műholdas piacra vonatkozik: könnyű belátni ugyanis, hogy más technológiák esetén (pl. kábel) a terjesztés földrajzi értelemben is korlátozott, ebben az esetben természetes, hogy a szolgáltatás csak egy adott országon belül érhető el. A műhold esetében azonban ilyen technológiai korlát nincs, és a Bíróság ezek szerint nem is fogadja el, hogy helyébe üzleti okokból emelt korlát lépjen.
Borúlátó forgatókönyvek szerint az európai piacon jelentősen szűkülni fog a sportkínálat, különösen a kisebb országokban, amelyek bevételeiről könnyedén lemondanak majd a jogtulajdonosok. Az optimistábbak szerint a fogyasztók váltási kedvét csökkenthetik a nyelvi korlátok, hiszen kétségtelen tény, hogy egy angol néző számára sokkal kényelmesebb angolul, mint görögül nézni egy labdarúgó mérkőzést.
Más kérdés persze, hogy ha egy kis ország szolgáltatója meg akarja célozni az értékes angol piacot, érdemes lehet leszerződtetni néhány angol kommentátort, hogy még vonzóbbá tegye a szolgáltatást. A jogtulajdonosok számára a másik biztató hír lehet, hogy az ítélet szerint a Premiere League levédheti logóit, himnuszát és grafikai elemeit, csak magát a játékot nem: kérdés, hogy a jogok két csoportja mennyiben választható szét az élvezeti érték csökkenése nélkül.
Az Európai Bíróság döntése rossz hír a magyarországi sportrajongók számára, hiszen minden esély megvan arra, hogy népszerű sportesemények, ligák közvetítési jogait a jövőben magyarországi műsorszolgáltató ne vásárolhassa meg. Elvileg persze nem kizárt, hogy a jogtulajdonosok nem az egyes országokban, hanem eleve a páneurópai piacon értékesítsék a jogokat, de ez nehezen elképzelhető akkor, ha nagyon jelentős a különbség a jog hazai és más országban realizálható értéke között (ilyenek a nemzeti labdarúgó bajnokságok).
Ha kiegyenlítődnek az árkülönbségek, az azt jelentené, hogy a jogtulajdonos jelentős veszteséget szenvedne az eddigi bevételeihez képest, így a valóságban inkább csak az képzelhető el, hogy a nemzetközi jogok is „hozzádrágulnak” a hazai árszinthez. Ez Magyarországon gyakorlatilag megfizethetetlen árakat jelentene, ráadásul olyan kevés előfizetővel lehetne számolni, hogy magyarországi műsorszolgáltatónak aligha lenne ésszerű befektetés az ilyen jogok megvásárlása.
