Infrapont blog

Jobb-e ha egy szervezetbe kerül a közüzemi szolgáltatások szabályozása? Milyen érvek szólnak ellene és milyenek mellette? Mitől tud sikeres vagy épp sikertelen lenni egy ilyen csúcshatóság? 

Az utóbbi időben felmerült, hogy a Magyar Energia Hivatal bázisán/keretében létrehoznak egy olyan csúcsszabályozó szervezetet, amely a villamos energia, a gáz- , s a legutóbb hozzáadott távhő szektor, s ki tudja még milyen területek szabályozásával foglalkozna, a korábbinál függetlenebb és szélesebb hatáskörű intézményként. Nem tudjuk, de akár más közüzemi szolgáltatás szabályozása is idekerülhet, mint pl. a víz- és csatorna szolgáltatás hatósági felügyelete.

A hálózatsemlegesség megsértéséről beszélünk ha az internetszolgáltató bármilyen módon megkülönbözteti a hálózatán futó IP csomagokat. A forgalommenedzsment értelmében azonban a nem negatív diszkrimináció miatti csomag megkülönböztetés a hálózaton létjogosultságot nyerhet. A kérdés csupán az, hogy hol a határ?

Minden aktív internet felhasználóval előfordult már, hogy nagy forgalmú időszakban akadozott az általa kijelölt élő vagy archív TV műsor megtekintése. Ez három okból történhet: a kiszolgáló szerver szűkös kapacitása, forgalomtorlódás, vagy pedig a szolgáltató által alkalmazott forgalommenedzsment miatt, amelyre jó esetben a hálózatán jelentkező szűkösség miatt kényszerül. A forgalom korlátozása esetén dühös felhasználók és az internet szabadságának védelmezői követelik a szolgáltatók megbüntetését a hálózatsemlegesség alapelvére hivatkozva, míg a szolgáltatók a hálózat működőképességének megőrzésével magyarázzák a forgalommenedzsment alkalmazásának szükségességét.

A földgáz elosztásáért ezentúl földrajzi régiónként különböző díjakat szab meg a Magyar Energia Hivatal a korábbi országosan egységes díj helyett. Ez a helyi költségviszonyokat jobban tükröző árazás lesz, de nem feltétlenül hatékonyabb. A magas fix költségek miatt ugyanis nem a költségalapú, hanem a kereslet árrugalmasságától függő árazás a hatékony megoldás. 

Helyes-e, ha a fogyasztó annyit fizet egy termékért vagy szolgáltatásért, amennyi annak előállítási költsége, vagyis „amennyibe az kerül”? Gondoljuk meg, a költségek alatti árért senki nem hajlandó előállítani a terméket, a költségek feletti ár viszont szükségtelenül visszafogja a fogyasztást. Ez meggyőző okoskodásnak tűnik, mert azt sugallja, hogy a lehetséges legolcsóbb és legnagyobb mértékű fogyasztás jön létre. Sok esetben ez a meglátás az alaposabb elemzések után is helytálló marad. Egy közgazdász ilyenkor azt mondja, hogy az erőforrások hatékony felhasználását általában az biztosítja, ha az árak a termékek előállítási költségeit tükrözik. Az ilyen árak közvetítik helyesen a fennálló szűkösségi viszonyokat, ami végül oda vezet, hogy azokból a termékekből gyártanak és fogyasztanak sokat, amelyek igazán fontosak az emberek számára és amelyek gazdaságosan elő is állíthatók.